Az éneklő szerzetes esete
2023. május 06. írta: eneklofordíto

Az éneklő szerzetes esete

Tanulságos tolmácstörténetek 17.

Egy klasszikus konferenciának indult: kiemelt helyszín, nagyszerű előadók, érdekes (filozófiai) téma. A kollégával ültünk a kabinban és szépen tolmácsoltuk az elhangzottakat. Délután (egy akkor még) a szokásostól rész követezett, ugyanis volt néhány előadó, aki nem tudott Magyarországra utazni – ők…

Oly’ távol vagy tőlem (és mégis közel)
2021. augusztus 26. írta: eneklofordíto

Oly’ távol vagy tőlem (és mégis közel)

Egy évnyi távtolmácsolás tapasztalatai

Tavaly ilyenkor már sejtettük, hogy a járványhelyzet hosszabb lesz, mint amire eleinte számítottunk, így egyértelmű volt, hogy megoldást kell találni az elmaradt rendezvények, konferenciák és különféle tárgyalások bepótlására, illetve megtartására. Mi, tolmácsok természetesen tűkön ülve vártunk erre…

„…most bujdokolsz a tájban és szememre belülről lebbensz…”
2018. augusztus 06. írta: eneklofordíto

„…most bujdokolsz a tájban és szememre belülről lebbensz…”

Búcsú Dórától

A tolmácsok gyakran megosztó személyiségek: van, aki szereti őket, van, aki nem. Dóra, bár a tökéletes tolmács megtestesítője volt, ebben elütött a többiektől; őt ugyanis mindenkit szerette. És ez nem üres frázis, hanem tény. Így persze nem csoda, hogy örömmel fogadtam, amikor a tolmácsképzőben –…

süti beállítások módosítása