Bábelből jelentem

A második legősibb mesterség Bábelben

2017. november 15. - eneklofordíto

babel.jpg

Ez itt Bábel tornya, pontosabban az, ahogyan Hyeronimus Bosch elképzelte. Az itt ábrázolt zűrzavart túlzásnak hihetnénk, pedig korántsem az: a világ nyelveit rendszerező katalógus szerint 2016-ban 7097 élő nyelvet használtunk a Földön. Ez valóban hatalmas szám, és bizton alkalmas lehet a képen látható káosz keltésére. Ha ezt el akarjuk kerülni, akkor nincs mit tenni, csatornákat kell nyitni a nyelvek között. Ha minden egyes nyelv között meg szeretnénk ezt valósítani, akkor nem kevesebb, mint 7.097 x 7.096/2, azaz 25.180.156 nyelvkombinációval kellene számolnunk. Persze mondhatjuk, hogy ennyi csatorna felesleges, hiszen lehetetlen, hogy minden nyelvi közösség találkozni és kommunikálni akarjon az összes többivel.

Rendben van; nézzünk akkor egy kisebb léptékű, ámde teljesen valós példát. Az EU-nak jelen pillanatban 24 hivatalos nyelve van, azaz a lehetséges csatornák száma 24x23/2=1.104 Ez az a számú kombináció, amit az egyes tárgyalások, konferenciák, csúcstalálkozók alatt le kell fedni – és igen, le kell fedni, hiszen erre az Uniót jogszabály kötelezi.

Ezt a feladatot, a zűrzavar feloldását a világ második legősibb foglalkozásához tartozó szakemberek látják el. És hogy melyik ez a mesterség? A legősibbet mindenki ismeri… A második pedig, ami a második legfontosabb szükséglethez, a kommunikációhoz kötődik, a tolmácsolás.

Nos erről a szakmáról, a tolmácsok titokzatos világáról szól ez a blog, ahol az érdeklődők izgalmas esetekkel, a rejtett tolmácsszakma eddig talán nem hallott kihívásaival, nehézségeivel és szépségeivel ismerkedhetnek meg. Lesz szó hírességekről, képtelenebbnél képtelenebb helyzetekről, vicces és kevésbé vicces hangvétellel egyaránt.

Ízelítőként következzen egy videó, ami a 2017. májusi TedxDanubia közönségét vezette be a tolmácsolás rejtelmeibe:

A bejegyzés trackback címe:

https://eneklofordito.blog.hu/api/trackback/id/tr9213278011

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.