Bábelből jelentem

Felolvasóest, avagy rémálom a tolmácskabinban

2018. január 04. - eneklofordíto

felolvaso.jpg

Felolvasás - mifelénk ennek semmi köze a romantikus történetekhez. Közelről sincs. Főleg, ha a szöveg tele van tűzdelve körmondatokkal, és ha nem előzte meg (szokás szerint) maga a beszéd vagy bármilyen anyag előzetes biztosítása. Azt hiszem, az ilyen felolvasás igazi rémálom minden tolmács számára. Leginkább olyankor, amikor fontos emberek fontos eseményen fontos küldöttség számára lejtik el ily módon a mondanivalójukat. Hiszen ilyenkor a tolmács is jobban rivaldafénybe kerül. De ne siessünk annyira előre, nézzük meg, miről is szól ez a történet...

A cselekmény két szálon indul el. Az egyiken egy fontos ember, nevezzük a Miniszternek, felkérést kap egy nagy nemzetközi konferencia főelőadásának megtartására. Természetesen nem lehet rá nemet mondani, így azonnal beindul a gépezet. A titkárság megtudakolja a várt előadás pontos témáját, a megfelelő csapat összeül, majd a legfrissebb adatok segítségével megfelelő mennyiségű irodalmi hivatkozással (értsd: idézettel) és szellemes közmondással fűszerezett pár nap alatt helyre kis beszédet rittyentenek a Miniszternek potom tíz oldal terjedelemben, hiszen (bár sejtik, hogy az tíz percre talán sok lesz), csak nem fojtják bele ott a helyszínen a szót egy ilyen fontos emberbe. Eztán a beszéd ott hever az asztalon kinyomtatva, várva, hogy az esemény napján felkapják, majd a helyszínen a Miniszter kezébe nyomják, aki ott (szokásához híven) felolvashatja.

A másik szálon egy tolmács(pár) felkérést kap a konferencia tolmácsolására. Persze örülnek, hiszen mindig megtisztelő ilyen fontos nemzetközi eseményeken részt venni, főleg, ha különféle nagykövetek és a nemzetközi sajtó képviselői is jelen lesznek. Amint tudják, el is kezdik a felkészülést: felveszik a kapcsolatot a rendezvényszervező kapcsolattartójával és azonnal kérik az anyagokat: a programot, a preziket, a beszédeket, egyszóval mindent, amivel várhatóan az előadók készülni fognak, hogy ők is felkészülhessenek. Hogy a lehető legjobb teljesítményt nyújtsák a hallgatóság és az előadók, valamint a szervezők legnagyobb megelégedésére. Csakhogy ez vázlatos programon kívül nem nagyon kapnak semmit. Merthogy a rendezvényszervező sem kapott semmit. A Miniszter úr titkársága sajnos nem tud semmiféle beszédről, biztosan nem is lesz, de egyébként sem kell félni, nem szokott ő olyan összetetten beszélni. Hmmm...

És eljön a nagy nap: mindenki gálában, csak a tolmácsoknál van rossz helyen a görcs: nem a nyakkendőn, hanem a gyomrukban. Mert nem kaptak anyagot. Semmit. Van pár általános előadáscímük, ami alapján bármi elhangozhat, És tudják, hogy a nagykövetek őket fogják hallgatni, a nemzetközi sajtó cikke az ő tolmácsolásukból fog születni. Szép szülés lesz...

A köszöntések után a pódiumra lép a Miniszter. Előveszi tízoldalas beszédét (igen, azt, ami úgysem lesz), majd elkezdni felolvasni, Egymást követik a szebbnél szebben megírt ÍROTT NYELVI mondatot, melyeket olvasásra és nem hallás utáni értésre írtak. De itt csak a fülre lehet hagyatkozni, A magyar közönség is alig érti, de legalább jól hangzik, Összetett, bonyolult - amilyet egy minisztertől várunk. Az ötödik oldal után nyilvánvaló, hogy hosszú ez a szöveg tíz perchez; nincs mit tenni, bele kell gyorsítani. 

Szegény tolmácsaink eddig sem voltak boldogok, de most már gondolatban mindenkit szidnak, aki az eszükbe jut, de dolgoznak. Dolgoznak, mert nem akarják cserben hagyni a közönséget és a megbízót. A végén már-már  megkönnyebbülnek, amikor megérkezik a mindenki számára ismerős idézet: 

Mi dolgunk a világon? küzdeni
Erőnk szerint a legnemesbekért.
Előttünk egy nemzetnek sorsa áll.
Ha azt kivíttuk a mély sülyedésből
S a szellemharcok tiszta sugaránál
Olyan magasra tettük, mint lehet,
Mondhatjuk, térvén őseink porához:
Köszönjük élet! áldomásidat,
Ez jó mulatság, férfi munka volt!

A közönség arcán üdvözült mosoly - csak a tolmács tudja, hogy nincs esély ezt visszaadni. Pedig milyen szép retorikai elem! De ezt csípőből nem lehet.

Persze a konferencia végén mindenki elégedett, a tolmácsok is dicséretben részesülnek, mert "ugye, hogy ment ez, nem is kell nektek szöveg". Aha, csak azt nem tudják, milyen érzés egy-egy ilyen eseményen a kabinban ülni. Amikor minden mondatnál arra számítasz, hogy itt a vég, biztos nem tudod elegánsan megoldani. És a legrosszabb az, hogy tudod, hogy menne! Ha kaptán volna megfelelő mennyiségű információt,. Ha elküldték volna a preziket. Ha abból a nyomorult beszédből küldenek egy másolatot, vagy legrosszabb esetben a helyszínen fél órával a kezdés előtt egy példányt. De nem. Mert úgyis menni fog. Mert úgyis mindig megoldod. Igen, úgyis...

(Csak azt nem értem: ha egy beszéd megírásához egy olyan beszédírónak, aki (valószínűleg) ért is a témához adott esetben több nap szükséges, hogyan várhatják el a tolmácstól, aki nyelvi (és általában nem egyéb) szakember, hogy szinkronban egy ugyanolyan minőségű szöveget prezentáljon, adott esetben idegen nyelven? Tartok tőle, ez örök rejtély marad.)

A bejegyzés trackback címe:

https://eneklofordito.blog.hu/api/trackback/id/tr4813549817

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.