Minden fordító (és persze tolmács) „imádja” a reáliákat. A miket??? A reáliákat, azaz a kulturálisan kötött kifejezéseket. Ezek egészen pontosan olyan szavak vagy szókapcsolatok, amelyek egy adott kultúrára (és csak arra) jellemző dologra vagy fogalomra utalnak, és mint olyan, a többi kultúrában nem léteznek, azokban megfelelőjük nincs. Így tehát nálunk reália lehet a Túró Rudi, Erős Pista (aka Strong Steve), a húsvéti locsolkodás, de a rezsicsökkentés, sőt, a TV Maci is.
Ha ilyenek szerepelnek egy lefordítandó, ne adj’ Isten, egy tolmácsolandó szövegben, akkor a fordító nem kicsit vakarja a fejét (a tolmács pedig magában szentségel és netán szidja az előadót), hiszen ezek átültetése a célnyelvre közelről sem egyszerű feladat.
Persze mindenki találkozott már energiatakarékos megoldásokkal, amikor a külföldi olvasók/hallgatók megtudhatták, hogy nálunk a fizetés mellé esetenként Beautiful Card-ot is kap a munkavállaló, de hogy az a kártya mitől annyire gyönyörű (beautiful = gyönyörű), azon valószínűleg sok, a szöveggel találkozó külföldi azóta is el-elmereng…
Nos, Venuti (1995) az ilyen jellegű problémákra két megoldási javaslatot vázolt fel. Az egyik a honosítás, a másik az idegenítés (természetesen abban az esetben, ha a magyarázó fordítást elvetjük). Az előbbi, azaz a honosítás leginkább akkor használatos, ha kevésbé elterjedt nyelvről/kultúráról fordítunk szélesebb körben elterjedtre, azaz mondjuk magyarról angolra. A honosítás esetén a fordító keres egy olyan dolgot/fogalmat a célnyelvi kultúrából, ami hasonló szerepet tölt ott be, mint a fordítandó dolog/fogalom a forrásnyelviben, azaz pl. a Dobostortára azt írja, hogy chocolate cake (csokitorta).
Az idegenítés, ezzel ellentétben, akkor szokott előfordulni, ha a kevésbé elterjedt nyelvre/kultúrára fordítunk, azaz pl. magyaRA. Ilyenkor azzal a feltételezéssel élünk, hogy szerencsés, ha az új fogalmak megjelennek a célnyelvben, így átvesszük a kérdéses fogalmakat, szavakat, kifejezéseket. Ennek megfelelően a magyarban már megtalálhatók az olyan szavak, mint szoftver, spagetti stb. - ezeket senki sem szeretné másként, magyarabbul mondani, ezek ugyanis mind idegenítő fordítás eredményei.
Természetesen az, hogy melyik nyelv/kultúra a kevésbé elterjedt, nem mindig jelent szabályt arra nézve, hogy idegenítés vagy honosítás történjen, hiszen igenis vannak olyan dolgok és fogalmak, amelyeknél pl. csak az idegenítő fordítás jöhet szóba akkor is, ha mondjuk magyarról angolra dolgozunk. Pédának okáért ha történelmi szöveget fordítunk, akkor a huszár az hussar lesz angolul, nem pedig knight vagy cavalryman és a csárdás sem waltz lesz, hanem bizony czardas vagy csardas…
Mindenesetre a kulturális tematikájú szövegekkel óvatosan kell bánni, és mindig át kell gondolni, mennyire ismerheti az adott fogalmakat, utalásokat a célnyelvi közönség. Ha pedig feltételezzük, hogy nem ismerik azokat, akkor jön a dilemma: honosítsunk, idegenítsünk vagy esetleg magyarázzunk? (A kabinban a magyarázatra nem mindig van idő, bár elő-előfordul, hogy mondjuk Petőfi Sándor nevének elhangzásakor még gyorsan mellé tudjuk biggyeszteni, hogy híres 19. századi magyar költő, de ilyenkor nem kicsit pereg a nyelvünk, hiszen a plusz információ hozzáadása nem jelentheti egyben azt, hogy valami más kimarad…)
Venuti műve, a The Translator's Invisibility (1995) persze ezt részletesebben kifejti, sok egyéb mellett:
https://www.academia.edu/25783955/Venuti_The_Translators_Invisibility_A_History_of_Translation
