Gyakran felmerül a kérdés, hogy vajon a tolmácsolásra születni kell, vagy esetleg egy hétköznapi halandónak is meg lehet azt tanulnia? Jó hírem van, az utóbbi! Senki nem születik tolmácsnak, és még azoknak is tanulniuk kell/érdemes, akiknél fejlettek a kapcsolódó készségek. Szóval igen, egy egyszerű halandóból is lehet tolmács, sőt, szinkrontolmács is. Elárulok egy titkot: ez mindnyájunkra igaz :)
Persze attól még, hogy meg lehet tanulni, természetesen számos olyan készség van, amivel rendelkeznie kell egy (leendő) tolmácsnak, illetve amit fejleszteni szükséges, mielőtt valaki elvállalna egy éles bevetést. Csak néhányat kiragadva a sok közül: egy tolmácsnál fontos a jó hallás utáni szövegértés, a rugalmas és kreatív nyelvhasználat, a magasfokú stressztűrés, a prezentációs készség, de az is jól jön, ha talpraesett, olvasott, tájékozott és persze a munkanyelveit is magas szinten kell művelnie. A sort persze még hosszan folytathatnám… Tehát rengeteg készségre van szükség, és ezekkel kinek-kinek a saját tudásszintje alapján kell foglalkoznia, ha valóban komolyan érdekli a tolmácsszakma.
A tolmácsolásban azonban az a trükkös, hogy erre az igen komoly tudás- és készséganyagra nem külön-külön, hanem egyszerre van szükség, ugyanis egy éles munka folyamán gyakran mindet alkalmazni kell. Gondoljunk csak bele: egy többszáz fős esemény színpaddal, egy összetetten fogalmazó, tempósan beszélő előadó, komplex, szakmai téma, fontos emberek a hallgatóság sorai közt – és mindez megspékelve mondjuk egy kis technikai hibával (a tolmács nem látja a kivetítőt és azon a prezentációt). Vajon a fentiek közül hány készséget kell egyszerre bevetni egy ilyen esetben?
Pontosan ez az összetettség az, ami megnehezíti a tolmácsolás oktatását, illetve azt is, hogy a tolmácsképzőkben a felvételi eljárás során jól meg tudjuk ítélni, ki alkalmas erre a szakmára és ki nem. Elő-előfordul, hogy valakiről először azt hisszük, nagyszerű tolmács válhat belőle, de később, a képzés során kiderül, hogy pl. mégsem bírja kellően a stresszt, vagy egyszerűen túl lassan fogalmaz és nem tudja felvenni a tempót az előadóval. Persze ennek az ellenkezőjére is volt már példa, azaz valakiről azt gondoltuk, nem sok az esélye arra, hogy valaha is tolmács lesz belőle, de az illető időt, energiát nem kímélve tanult és fejlesztette magát, aminek végül diploma lett az eredménye.
Az oktatás során sincs egyszerű feladatunk, de amint azt Catherine Stenzl (1989) is kifejtette, a tolmácsolás tanulása bizonyos szempontból hasonlít a zongorázás elsajátításához: eleinte külön-külön gyakorlunk a bal, majd a jobb kezünkkel, a pedálokat pedig egyáltalán nem használjuk, és amikor már magabiztosan megy egy adott darab mind a bal, mind pedig a jobb kézzel, akkor meg lehet próbálni a kettőt együtt, majd jöhetnek a pedálok is. És persze kezdetnek etűdökön érdemes gyakorolni, nem pedig zongoraversenyen.
Valahogy így megy ez a tolmácsképzőkben is. A diákok az első órákon nemigen tolmácsolnak. Inkább megismerkednek a beszédek jellegzetességeivel, kipróbálják magukat előadóként, és csak ezt követően térnek rá a tolmácsolásra, de akkor is csak egyszerűbb, leginkább ismerős szövegekkel. De aki elsajátítja a szükséges készségeket ÉS kellően szorgalmas, kitartó és eltökélt, az végül elérhet a zongoraversenyig, azaz élesben is tolmácsolhat valóban komoly, téttel bíró eseményeken!
Bővebben a témáról:
Stenzl. 1989. From theory to practice and from practice to theory. https://www.academia.edu/390449/From_theory_to_practice_and_from_practice_to_theory
