Ha új közönség számára konszekezem (azaz konszekutív, nem szinkron módban tolmácsolok = néhány mondatonként adjuk át egymásnak a szót az előadóval: az elhangzott gondolati egységeket én mint tolmács nem azonos időben, azaz nem szimultán, hanem az adott gondolati egység – 1-5-10 stb. mondat – elhangzása után tolmácsolom le), gyakran megkérdezik, mit írok olyan bőszen, majd kérik, hadd pillantsanak bele. Ilyenkor jön a meglepődés, merthogy amit látnak, az számukra értelmezhetetlen. Mi ez? És hogyan lehet ebből olyan jól tolmácsolni, hogy akár 15-20 perc folyamatos beszédet is vissza lehet vele pontosan és részletgazdagon adni?
Nos, ez a jegyzet egy speciális, kifejezetten tolmácsok számára kifejlesztett technika, ami azonban abszolút személyre szabott, minden tolmács esetében más és más.
Persze azért vannak alapvető szabályok, vagy inkább javaslatok, amelyeket érdemes betartani. Ezek a következők:
- nem szavakat, hanem gondolatokat jegyzetelünk le
- rövidítések, szimbólumok alkalmazása
- az egyes gondolatok közti kapcsolatok, kötőelemek jelölése
- vertikális elrendezés
- lépcsőzetes elrendezés, ahol az új információk egy már korábban lejegyzetthez kapcsolódnak
- zárójeles megjegyzések és összetartozó elemek feltüntetése
- tagadás és kiemelés jelölése
Mindezeket J.F.Rozan dolgozta ki még 1956-ban. A módszer annyira sikeres lett, hogy azóta is minden tolmácsképző tananyagában szerepel.
Természetesen az, hogy ki mennyi információt jegyzetel le, sok mindenen múlik: a tolmács témában való jártasságán, az előadás felépítésén, tempóján és tartalmi sűrűségén, a tolmács memóriáján – csak néhányat kiemelve.
Természetesen attól még, hogy jegyzetelünk, az elhangzottakat figyelemmel kell követni és folyamatosan értelmezni, elemezni kell, mivel csak ebben az esetben lesz jó minőségű a célnyelvi változat. És persze ezek nélkül jó minőségű jegyzet sincs. Hiszen egy jó jegyzet nem szó szerinti leirat – ha az kellene, elég lenne megtanulnunk a gyorsírást –, hanem egy fajta „előemésztett” változat, ami nem csak az előadás tartalmát, hanem annak mögöttes gondolatait, a nyelven kívüli eszközökkel, hangsúllyal stb. kifejezett plusz információkat, valamint a retorikai elemeket is tartalmazza. Viszont csak és éppen olyan mértékben, amennyire arra a jegyzetelő tolmácsnak az adott helyzetben szüksége van. Ugyanazon beszédet minden tolmács máshogy jegyzetelne le, de még ugyanaz a tolmács is valószínűleg különböző módokon jegyzetelné le eltérő alkalmakkor és körülmények között.
Mivel a memóriánk véges, és mivel sosem lehet tudni, milyen hosszú lesz a következő szakasz, minden konszekutív eseményen érdemes jegyzetelni. Higgyétek el, ezt saját tapasztalatból mondom, ugyanis előfordult, hogy az előadó elfelejtett megállni és bő fél órát kellett egyben letolmácsolnom. Ha nincs nálam jegyzetfüzet (és nem jegyzetelek), akkor biztosan kudarcra lett volna ítélve az esemény – így viszont minden rendben ment (csak a szervezők aggódták magukat halálra, mert el sem tudták képzelni, hogy a tolmács megbirkózik ilyen hosszú szakasszal).
Kövessük hát Rozan tanácsait és jegyzeteljünk profin!
Bővebben a témáról:
Rozan. 1956. La prise de notes en interprétation consécutives. Angol fordításban: http://www.someya-net.com/01-Tsuyaku/Reading/Rozan.pdf
