Eddig csak az írásos fordítás elméleteiről volt szó, de érdemes kitekintenünk a tolmácsolásra is. Vajon milyen folyamatokból áll? És miért is olyan fárasztó?
Azt hiszem, nem mondok újat azzal, hogy tolmácsolni booorzasztó fárasztó tevékenység mentálisan és fizikailag egyaránt. Emlékszem, amikor még kezdő tolmács voltam, egy-egy bevetés után olyan izomláz volt a lábamban (!!!), mintha lefutottam volna egy maratont, pedig „csak” ültem a kabinban és tolmácsoltam. De hát akkor mégis mitől fájdult meg a lábam? Minden bizonnyal a tolmácsolással járó feszültség húzódott rá, azért fájdult meg a nap végére. (Vagy egyszerűen idegességemben észrevétlenül ülve „toporogtam” a kabinban.)
Természetesen nem csupán a szinkron-, hanem a konszekutív tolmácsolás is borzasztóan megterheli a tolmácsot.
Daniel Gile (1995) szerint ennél a munkánál három különböző tevékenység is energiát, az ő szavaival élve erőfeszítést (effort) igényel. Ezek a megértés + elemzés, a memória és a beszédprodukció; továbbá egy koordinációs feladatról is beszélhetünk, ami arra utal, hogy a tolmácsnak folyamatosan zsonglőrködnie kell az említett tevékenységekkel és a rendelkezésére álló energiával, hogy akkor is elfogadható teljesítményt nyújtson, ha a szükségesnél kevesebb energia áll rendelkezésére.
Hogy ez mit jelent a gyakorlatban? Vegyük például a konszekutív tolmácsolást. Ha mondjuk magyar nyelvről angolra tolmácsolok és jól érthető az előadó, akkor a megértésre nem kell túl sok energiát fordítanom, így dönthetek akár úgy, hogy a jegyzetemet angol nyelven készítem el, ezzel is előkészülve a beszédprodukció szakaszára, hiszen, ha a jegyzetem a célnyelven készül, akkor a kódváltás is részben megvalósul az első, azaz a szövegértési szakaszban. És ugye angol nyelvű jegyzetből valószínűbb, hogy jobb angol nyelvű tolmácsolás valósul meg, mint magyar nyelvűből (már ha nem teljesen nyelvfüggetlen szimbólumokkal jegyzetelek).
Ha azonban a forrásnyelvi szöveg nehezen érthető, akkor a tolmács nem kockáztathat, azaz jobb, ha forrásnyelven készíti el a jegyzetét. Ebben az esetben a célnyelvi beszédprodukció elképzelhető, hogy nem lesz annyira tökéletesen megformált, sőt, az is lehet, hogy a terminusok egy része sem lesz szakmailag helytálló, de ameddig az üzenet átmegy, ez apróságnak számít.
Természetesen szinkrontolmácsoláskor is szükség lehet mérlegelésre, még ha ez nem is mindig történik tudatosan. Alapesetben csak az egyik fülünkön van teljesen rajta a füles, a másikon csak félig, hogy magunkat ne csak belülről, hanem kívülről is hallhassuk, hallgathassuk, hiszen csak ekkor tudjuk biztosítani, hogy valóban azt és úgy mondjuk, amit és ahogy szeretnénk. Ha azonban nagyon nehezen érthető a szöveg, az ember általában mindkét fülest maximálisan a fülére húzza, ezzel kizárva a külvilágot, és véletlenül sem szeretne bármi mást hallani a forrásnyelvi szövegen kívül. Persze lehet, sőt, valószínű, hogy ilyenkor több suta mondat hagyja el a szánkat, mint egyébként, de ez még mindig jobb, mint ha nem sikerült volna megértenünk a forrásnyelvi szöveget. Mert istenigazából akkor tud az ember valóban nagy sületlenségeket mondani. Azaz: inkább legyen suta, mintsem sületlen :)
Összességében tehát az erőfeszítés-modellben szereplő dolgok leginkább ösztönösen, automatikusan működnek, de vannak olyan altevékenységek, például a jegyzetelés különféle elemei, ahol igenis tudatos döntést kell hoznunk az adott előadó/nyelv/téma/szöveg ismeretében, amihez hasznos lehet, ha ismerjük Gile elméletét.
Bővebben a témáról:
GILE, D. Basic Concepts and Models for Interpreter and Translator Training. Amsterdam & Philadelphia: John Benjamins, 1995.
