Tolmácsként rengeteg helyre eljuthatunk: titkos megbeszélésekre, katonai repülőgépekre, a Carnegie Hall színpadára – és igen, akár Van Damme ágyába is. Na nem, persze azért nem úgy ;)
Külföldön dolgoztam; egy csapat üzletembert kísértem, nekik kellett két napig egy tárgyalássorozaton tolmácsolnom. Annak rendje és módja szerint este (már vacsora után) indultunk, hogy becsekkoljunk a helyi vezető luxusszálloda portáján. A résztvevők azonban annyira nem beszéltek angolul, hogy ezt is nekem kellett intézni. Miután mindenki megkapta a kulcsát, végül (utolsóként) én is felvettem az enyémet.
Amikor felértem a megfelelő szintre és azt láttam, hogy a szobám a lifttel szemben található egy kamerával is felszerelt kétszárnyú ajtó mögött, akkor már sejtettem, hogy nem a szokásos szállást kaptam…
És valóban: az ajtó mögött egy kisebb előszoba után egy óriási étkezős nappaliba jutottam, ahol egy min. tízfős, hosszú asztal várta, hogy letelepedjenek mellé, a nappaliban hatalmas kanapé, és „persze” egy kandalló.
Ezen a ponton biztos voltam, hogy valami hiba történt. De azért úgy voltam vele, ha már itt vagyok, feltérképezem az egész lakosztályt. Találtam három fürdőszobát, két hálót és egy dolgozószobát, valamint egy gardróbot. Mivel továbbra sem jelezte senki, hogy rossz helyen lennék, elfoglaltam a nagyobbik hálószobát és vizet engedtem az egyik fürdőszoba közepén álló „lábas” kádba.
Őszintén szólva fura volt egy ilyen hodályban tölteni az estét – választani, melyik fürdőszobában fürödjek a sok közül és melyik hálóban aludjak. Sok szállodában voltam már, de ekkora lakosztályban korábban még sosem jártam.
Reggelinél találkoztam a „csapatommal”, és megkérdeztem tőlük, nekik hány szobájuk volt. Persze nem értették a kérdést. Mindenki standard szobában aludt, engem kivéve. És persze jót mosolyogtak azon, hogy nem a cégvezető kapta a luxuslakosztályt, hanem a tolmács.
Végül kiderült, mi is történt: a szállodában teltház volt, így az utolsó bejelentkezőnek (azaz nekem) ki kellett adniuk az elnöki lakosztályt is. A szálloda igazgatója (aki ugyancsak részt vett a tolmácsolás tárgyát képező tárgyalásokon) elmondta, hogy ezt a lakosztályt (érthető módon, ugyanis normál esetben borzasztó drága) nem túl gyakran veszik ki, és már olyan lakói voltak, mint Gorbacsov, III. Károly (akkor még „csak" walesi herceg) vagy éppen Jean-Claude Van Damme.
Tehát elmondhatom, hogy mindhármukkal aludtam egy ágyban (hacsak ők nem a kisebbik hálót választották) :) Ugye milyen jó, ha az ember udvarias?
