A közelmúltban újra azt a visszajelzést kaptam, hogy nagyon élvezetes volt a tolmácsolásom – a megrendelő le volt nyűgözve. De miért olyan meglepő, ha a tolmácsolás tartalmaz érzelmeket, és az üzenetek nem „géphangon”, hanem hangsúlyozva érkeznek? Őszintén szólva tudom is a választ meg nem is…
Sajnos a tolmácsolással zajló eseményeken még mindig gyakori jeleség, hogy a fülesben a közönség (jó esetben) folyamatos, ámde unalmas és monoton szöveget kap. Ez véleményem szerint (és ezt nem győzöm hangsúlyozni) óriási probléma! Még akkor is, ha a célnyelvi szöveg tartalmi szempontból megfelelő? Igen, akkor is. De miért?
Gondoljunk csak bele! Azok az emberek, akik nem értik az előadót, teljes mértékben a tolmácsra vannak hagyatkozva. Persze látni látják az előadót, a fülükben azonban a tolmács hangja szól. Ha ez a hang monoton, akkor borzasztóan nehéz, szinte lehetetlen folyamatosan figyelni, hiszen a monotónia fáraszt és alvásra csábít.
Ha mégis sikerül ellenállni ennek a csábításnak, a közönség akkor sem biztos, hogy elégedett lesz, főleg, ha az előadón látszik, hogy energikusan beszél, hiszen ebben az esetben nagy lesz az ellentmondás a látvány és a hangzóanyag között. Előfordulhat persze, hogy ezt az eltérést nem tudatosítják magukban, de az annak követeztében kialakuló feszültséget és hiányérzetet minden bizonnyal érzékelni fogják.
Én tehát azt gondolom, minden profi kommunikátornak, így a tolmácsoknak is élniük kell a rendelkezésre álló eszközparkkal, jelen esetben a hangsúlyozással és az érzelmek kifejezésével.
Persze tudom, hogy egy (szinkron)tolmácsnak egyébként is rengeteg dologra kell figyelnie és energiát fordítania, és igen, a tartalom mindenek előtt. Azonban mit ér a tartalom, ha nem jut el, vagy nem elég hatásosan jut el a közönséghez, és így nem éri el a célját? Nem sokat. Aki tehát profi tolmács, az igenis figyeljen az előadásmódra, és biztosítsa, hogy a lehető legkevesebb veszteség érje azokat, akik az ő segítségére szorulnak.
És mi van akkor, ha az eredeti előadó is unalmas? A kérdés nagyon jó! Úgy is feltehetném: lehet-e lebilincselőbb a tolmács előadásmódja, mint a forrásnyelvi beszélőé? Szélsőséges esetben igen. Persze ez nem azt jelenti, hogy stand up comedy-t kellene előadnunk. Korántsem azt. És az sem szabad, hogy az érzelmekkel telítettség és hangsúlyozás öncélú legyen. De ha kicsit kozmetikázzuk az eredetit, ha az nagyon élvezhetetlen, akkor szerintem nem döntünk rosszul. Nálam is előfordul az ilyesmi. Egy alkalommal például a szünetben a közönségből odajött hozzám egy hölgy és elmondta, hogy ő inkább engem hallgat angolul és nem az előadót magyarul, mert az én előadásom sokkal élvezetesebb. Nos, ennek a visszajelzésnek azért örültem ;)
Nézzünk egy másik példát: épp a napokban látogat Magyarországra Ferenc pápa. A 86 éves egyházfőre nem jellemző, hogy túl érzelmesen beszélne, ami nem meglepő, hiszen minden esetben megírt beszédet olvas fel, ráadásul nem is az anyanyelvén. A beszéde(ke)t természetesen a tolmácsok is megkapták, azt lefordították, így gyakorlatilag csak olvasniuk kell azt, valamint figyelni arra, hogy ha egy-két szó erejéig a Szentatya eltér attól, az üzenet akkor is célba érjen. Sajnos a pápai látogatás eddigi felvételei alapján leginkább a gépies, unalmas felolvasás eszközével élt az a kolléga, akit hallottam. Kár…
Pedig ez lehetne másként is! Ráadásul a közönség mindig hálás, ha rajtunk keresztül megérezhet valamit az előadó igazi személyiségéből, temperamentumából. Tolmácsoljunk tehát érzelmekkel, éljük bele magunkat a szövegbe, de ha ezt nem is tesszük, legalább hangsúlyozzunk!!!
