Sok műfajjal találkoztunk már ebben a sorozatban, filmmel azonban még nem. Mostanáig. Kezdjük – fordítási szempontból – az egyik kedvencemmel. Ez nem más, mint az Asterix és Obelix: A Kleopátra-küldetés.
Úgy gondolom, aki kicsit is vevő a nyelvi leleményekre, az biztosan nem fog csalódni ebben a filmben, teljesen függetlenül attól, hogy kedveli-e Depardieu-t vagy éppen Clavier-t. Az ok egyszerű: a magyar szöveg egyszerűen zseniális – köszönhetően Speier Dávidnak.
A képregényhez hasonlóan itt is a gallok és a rómaiak között feszülnek az ellentétek, bár a jelen részben az egyiptomiak is központi szerepet játszanak. A történet egy fogadással indul, melyet Kleopátra köt Caesarral, s melynek kapcsán kedvenc galljaink hamarosan a piramisok tövében és persze komoly kihívások között találják magukat.
De mit tud a szöveg?
Egyrészt folyamatosan rímel és teszi azt nagyon változatos és eszméletlen kreatív módon. A figyelmes néző újból és újból meglepődik azon, milyen sokféleképpen működhetnek a rímek. Merthogy nem feltétlen kell azon a ponton megállni, hogy azonos hangzó szerepeljen az utolsó szótagokban. És Speier Dávid nem is áll meg…
„Kevés ide az alig tárt torok, sosem lesztek így aligátorok.”
„Megvan, támadt egy ocsmány ötletem, kettő is! Nem, három, jaj, már négy, hirtelen öt lett! Ez már túl sok ötlet!”
„…és a híres falafel, amit itt az araboknak nagyjából a fele fal.”
„A fogadás legális, és ha a palota akkorra tényleg áll is, beismerem, hogy a néped kolosszális”
A szöveg szórakoztató jellege persze nem kizárólag a rímekből táplálkozik. Én például nagyon jól mulatok a szereplők nevein is: Lopvakusz, Antivírusz, Hastífusz, Skiccpausz vagy éppen Eszeminusz mind-mind a nyelvi miliőbe tökéletesen illeszkedő beszélő nevek. Az a rész pedig, amikor az aprócska Töpszlix nevét elrontják és Bokafix lesz, újra és újra mosolyt csal az arcomra.
A szöveg több szinten is nagyon jól teljesít. Vannak viccek, amelyekhez elég az éles fül és máris működnek, míg másokhoz jól jön egy kis irodalmi-történelmi műveltség. „Jöttem, láttam, győztem” – állítólag ezt írta Julius Caesar a szenátusnak küldött hadijelentésében a Zelai csata után. Ugye az is beugrik, miként hangzik ez latinul? Akinek igen, az biztosan értékeli a következő szösszenetet (én imádtam!):
„Győztünk? A szokásos veni-vidi-vici-séma? – A veni-vedi tuti, de a vici kicsit ciki.”
És a slusszpoén: kora hajnali óra, Asterix áll egy hajóban és filozofálgat – „Sosem vagy egymagad, csak túl kicsinyke vagy” – és a néző már dúdolja is a dalt, aminek egyébként semmi köze a filmhez, viszont azok számára, akik megtalálták ezt a rejtett kis utalást, biztos kellemes meglepetést okoz.
A többi már pergamendemonda... ;)
