Gerald Durrellről elsőként talán a természetfilmek és -könyvek jutnak az ember eszébe, no meg persze az általa alapított állatkert Jersey szigetén. És ez jól is van, hiszen valóban nagyszerű természettudós volt, aki sokakat inspirál mind a mai napig. Gyerekként rengeteget forgattam Az amatőr természetbúvár című könyvét és biztos voltam benne, hogy egyszer én is biológus leszek (ami nem történt meg, de a természetért azóta is töretlenül rajongok).

Azt tudjátok, hogy regényírónak is nagyon tehetséges volt? Könyvei, melyek elsősorban önéletrajziak, ESZMÉLETLEN VICCESEK! Ha csak feleolyan izgalmas és vidám volt az életük, mint amilyennek ezek lefestik, akkor igazán irigylésre méltó gyerekkora volt.

Könyvei közül a Korfu-trilógia, annak is első darabja, a Családom és egyéb állatfajták az egyik kedvencem, mely a gyermek Gerry kalandjait mutatja be Korfu szigetén, ahol természetesen minden az állatokról, no meg (bocsánat a jelzőért) az idióta rokonokról szól – és persze az állandóan nagybeteg bejárónőről, valamint a mindent (is) megoldó helyi görög sofőrről, Spiroról.

Állatból persze rengeteget megismerünk. Ott van Quasimodo, a galamb (igen, tényleg így hívják, ez van), a (névtelen) szentjánosbogarak, vagy a(z ugyancsak névtelen) megfigyelési célokra befogott, de szerencsétlen időpontban véletlenül szabadon engedett skorpió.

De beszéljünk a fordításról is! A könyv fordítója Sárközi Györgyné. Senkit se lepjen meg, ha esetleg nem cseng ismerősen a neve, ugyanis csupán néhány címet találunk a neve alatt, és ezek közül is csak a Korfu-trilógia első része igazán ismert. Ezzel együtt azonban a fordítás igazán jóra sikerült. A karakterek bájosak, nyelvhasználatuk jól tükrözi személyiségüket, és még az angolul erős akcentussal beszélő Spiro vicces kiejtését is sikerült többé-kevésbé visszaadni.

Aki még nem olvasta, annak mindenképpen ajánlom, de persze annak is, aki már találkozott vele – én nyáron olvastam újra és őszintén mondhatom, hogy régen kacarásztam könyvön ilyen önfeledten!

Vigyázat! A könyv veszélyesen humoros, így tömegközlekedési eszközön nem biztos, hogy tanácsos elővenni :)

(…) mindenki ajkára fagyott a szó, akkora üvöltés hangzott fel a ház belsejéből. Olyan kiáltás volt, mintha egy fogfájós minotaurosz üvöltene.

– Mi történhetett Leslie-vel? – kérdezte mama.

Nem sokáig maradt bizonytalanságban, mert Leslie megjelent a verandán, egy szál törülközőbe öltözve.

– Gerry – ordította, és arca rákvörös volt a dühtől –, hol az a fiú?!

– Ugyan, ugyan, drágám – mondta mama csillapítóan –, mi baj?

– Kígyók! – hörögte Leslie, kezét vadul széttárva, hogy megmutassa, mekkorák, azután gyorsan a törülközőhöz kapott, mert már lefelé csúszott. – Kígyók!!! Csak ez a baj!

A vendégekre érdekesen hatott a jelenet. Aki ismert bennünket, mohó érdeklődéssel figyelte a fejleményeket. Az avatatlanok azt gondolták, hogy Leslie talán nem egészen épeszű, és nem voltak benne biztosak, mi a helyes: ha nem vesznek tudomást az egész közjátékról, és tovább beszélgetnek, vagy ha rávetik magukat, és lefogják, még mielőtt nekiesik valakinek.

– De miről beszélsz, drágám?

– Az a nyavalyás kölyök telerakta az egész kádat ocsmány kígyókkal – mondta Leslie, világosan megfogalmazva a tényállást.

– Ne beszélj ilyen csúnyán, drágám, ne beszélj ilyen csúnyán – mondta mama gépiesen, azután hozzátette szórakozottan –, szeretném, ha fölvennél valamit, még megfázol.