Papgyilkos, csavargó, halálraítélt, kocsmatöltelék és csodálatos költő. Valahogy így lehet röviden jellemezni François Villont. Legalábbis azon információk alapján, amik rendelkezésünkre állnak a 15. századi fenegyerekről. Persze az, hogy a (rossz) híre közel állt a valósághoz, igencsak valószínű, mivel versei is éppen ilyen témákat dolgoznak fel: Az akasztófavirágok balladája, Haláltánc ballada, Chanson a párizsi szépasszonyokról stb. – ezek ugyebár nem egy tisztes polgári fiatalember életképeinek tűnnek :)
Mégis, vagy tán épp ezért, rajongunk Villonért és költészetéért, hiszen frappáns, szellemes, humoros, de egyszerre igaz és emberi. Semmi mellébeszélés, semmi sallang.
Ráadásul a magyar változat egyszerűen zseniális – ami nem meglepő, hiszen Faludy György munkája. Nyilván nem mondok újat azzal, hogy a kötet (François Villon balladái) nem egyszerűen fordításokat, hanem inkább átdolgozásokat, átköltéseket tartalmaz.
Őszintén szólva elég nehéz megragadni, hogy egy vers vagy akár egy dráma esetében hol végződik a műfordítás és hol kezdődik az átdolgozás.
Hiszen minden műfordító alapanyagként tekint a forrásnyelvi szövegre, és annak elemeit úgy gyúrja egybe, majd formázza meg a célnyelven, mintha agyagozna. A mondanivaló ugyanaz, vagy legalábbis felismerhető, a forma is többé-kevésbé megmarad, mégis, mintha kicsit más hangon/felhanggal/hangnemben szólalna meg. Ugye így van?
Mindenesetre Faludy maga is átköltésként kezelte a kész alkotásokat, így a kötet magyar nyelven kétszerzős, ami nem gyakran fordul elő. A verseket olvasva egyértelmű, hogy Faludy költői hangja igen jól rezonált Villonéval, és kettejük összjátéka valami igazán különlegeset eredményezett. Ez valóban egy olyan költő-műfordító páros, amelynél a végeredmény nagy valószínűséggel jobb lett, mint az eredeti. Ennél többre pedig egy műfordító nem igen vágyakozhat. (Amúgy azt tudtátok, hogy a magyar fordítás 1937-ben jelent meg először? És azt, hogy a cenzúra egy időre betiltotta?)
Ha már itt tartunk, érdemes megemlíteni még egy nevet, mégpedig Hobóét, aki ugyancsak nagyon ráhangolódott Villonra, pontosabban a Faludy-Villon párosra, és megzenésítette a verseket. És tette ezt nagyszerűen. Egy újabb fordítás – de már a zene nyelvére.
Ha van egy kis időtök, hallgassátok meg a kedvencemet (részrehajló vagyok, de mivel réges-rég egy korábbi zenekarommal én is játszottam, máig ezt szeretem a legjobban):
https://www.youtube.com/watch?v=KKiJLzepBCk
És persze irány a könyvespolc és kapjátok le a Faludy-féle Villon-kötetet – mert tuti, hogy megvan nektek is! (Ha mégsem, itt eléritek: https://mek.oszk.hu/00500/00528/00528.htm)
