Vajon kik ők? Hát persze, hogy a fordítók (és tolmácsok) – már ha jól végzik a munkájukat.
De mégis, mit és mikor kell kompenzálniuk? Már mondom is.
Alkalmanként előfordul(hat), hogy a forrásnyelvi szövegben olyan megoldások vannak, amelyeket nem tudunk megoldani, legalábbis nem tökéletesen. Vagy azért mert, a két nyelv struktúrája annyira eltér egymástól, vagy mert reáliákkal van dolgunk, vagy mert olyan idiomatikus kifejezést használ a forrásnyelvi szöveg, amit a célnyelvi nem tud megfelelően kifejezni.
Ha például egy vers egyik sorában alliteráció szerepel, nem biztos, hogy megoldható, hogy a célnyelvi változatban is épp ugyanazon két szó megfelelője alliteráljon egymással. Viszont az alliteráció fontos költői eszköz, nem lenne szerencsés, ha kimaradna a szövegből. Hogyan lehetne ezt az ellentmondást orvosolni? Például úgy, hogy a fordító keres egy alkalmas alliterációt valahol az eredeti közelében, amit természetesen bele is épít célnyelvi megoldásába.
Ebben az esetben a CNy-i olvasónak is jut alliteráció, még ha nem éppen azon a ponton, mint a FNy-inek. Azaz a kihagyott alliterációt kompenzálta a fordító azzal, hogy valahova máshová behelyez egyet.
A szóviccek ugyancsak jó táptalajt nyújtanak a kompenzációra. Mind írásban, mind szóban gyakran okoz az ilyesmi fejfájást a fordítóknak, hiszen rengetegszer előfordul, hogy abban a kontextusban a célnyelven egyszerűen nem lehet alkalmas szóviccet találni. Az viszont nem megoldás, hogy kihagyjuk, hiszen akkor a célnyelvi olvasót fontos élménytől fosztanánk meg, arról nem is beszélve, hogy akár ennél kellemetlenebb is lehet a dolog. Hiszen, ha például egy szóbeli előadás esetén a tolmács kihagyja a (szó)viccet, akkor a tolmácsot hallgató személyek látják-hallják majd, hogy a többiek nevetnek, de nem tudják, miért…
Ilyen esetekben a profi fordító/tolmács az eredeti (szó)vicc közelében próbál más viccel élni, hogy valóban mindenki nevethessen (még ha nem is ugyanazon). Azaz kompenzál.
Természetesen a kompenzálás csak akkor működik, ha a fordító/tolmács valóban érti-érzi a szöveget, észreveszi az ilyen jellegű elemeket, és rendelkezik kellő szókinccsel, kreativitással ahhoz, hogy a kompenzációt megvalósítsa. Vagy akár bátorsággal – ahhoz, hogy belemondja a mikrofonba „Vicc hangzott el, kérem, nevessenek!” – Ezzel természetesen kiváltva a vágyott nevetést.
Bővebben a témáról:
Hervey and Higgins. 1992. Thinking Translation. A Course in Translation Method: French to English
https://silo.tips/download/thinking-french-translation-second-edition
